Prológus

~ Alyson Field ~

-       Alyson Field az igazgatóiba! -  Hallottam meg az ismerős női hangot az iskola hangosbemondójából. Az első gondolatom az volt, hogy: Mi a francot csináltam már megint? Körülbelül kéthetente megfordulok a bizonyos diri termében, mivel ez az utolsó évem nem fordulhat elő, hogy ne tegyem emlékezetessé. Nem mintha az előzőekben mellőztem volna a csínytevéseket, de azt most ne vegyük figyelembe. Azonban most tényleg nem tettem semmit. Gyanakvóan, érdekes pillantásokat vetve indultam el.

Amikor idekerültem a másik iskolámból én voltam az utolsó, akiből kinézték ezeket, azonban néhány hét múlva rájöttek, hogy a cuki, ártatlan kislányos szerepbe csak a szüleim erőltettek. Ők mindig is azt akarták, hogy jó legyek, problémák, züllések nélkül, viszont ebből pont az ellenkezője sült ki. Szeretek kockáztatni, nem félek a sötéttől, a pókoktól, a fájdalomtól, a haláltól, mint a normál emberek. Volt már dolgom a fekete piacos árukkal, dílerekkel, illetve sokkal veszélyesebb és rosszabb emberekkel. Kerültem már rendőrségre, nem is egy alkalommal, de a szüleim pénze, valamint hamis ártatlanságom miatt nem kellett börtönbe látogatnom.

Alig vártam, hogy a gimnáziumot befejezve elköltözhessek abból a szutyok kis városból a nagyvilágba. Bizony, New Yorkba igyekeztem és talán sablonos, talán mindenki oda szeretne menni, nem érdekelt, követtem az álmaim, amik egyenesen a nagyvárosba röpítettek.

A zenei ízlésem mindig is az egeket röpítette. Metallica, Slipknot, Korn, Green Day, Rolling Stones és Nirvana. Sokan furának tartottak, hogy visszafogott kinézetem ellenére gördeszkáztam, gyakran látogattam az igazgatói irodát különböző okok miatt, illetve metál, valamint rock zenét hallgattam. Igen ám, de ez csak addig tartott, míg iskolában és otthon tartózkodtam, azon kívül gyakran másztam ki az ablakon és jártam koncertekre, bulikra a barátaimmal, a saját magam által választott ruhákban. Őseim titkos tetoválásomról sem tudtak, mi két vállamon díszelgő angyalszárny volt. Valószínűleg az emberek szerint nem illik hozzám e darab, de ez az örök pecsét, mégis jelképez valamit, akkor is, ha ezt más nem érti, csak én.

A fiút, ki majd érteni fogja, tárt karokkal várom. Kicsit talán késik, az okosok viszont azt mondják, minél több ideig nem jön, annál jobb pasi lesz. Remélem a türelem tényleg szexi férfit terem. Elképzeltem, hogy olyan lesz, mint én, szereti a veszélyt és a kockáztatást. Nem fél majd semmitől és testét tetoválások fogják díszíteni, hasa kockás lesz, és majd együtt őrjöngünk egy kemény metal koncerten, idegességünkben pedig fellökjük a másikat. Csókjaink szenvedélyesek és vadítóak lesznek, őszintén, egyre nehezebb várni az újdonsült igazira.

Sóhajtva léptem be az ismerős ajtón, az ismerős fejeshez és leültem a kemény, ismerős székbe. Vártam, hogy végre megszólaljon, de percekig csak bámult rám, majd végre szólásra nyitotta idős, repedezett ajkait. Tényleg, undorítóak voltak. Miért nem használ szőlőzsírt az öreg?

-            Na, Field. Felajánlhatok magának valamit, ami csodás lehetőségekkel kínálhatja meg önt. – Mondta rekedtes hanggal engem fürkészve.

-            Mi lenne az? – Néztem rá felhúzott szemöldökkel, nem hittem el, hogy nekem ez jó lehet.

-            Nos, egy koncert levezetésében kéne segítséget nyújtania. – Hangján teljes nyugalmat fedeztem fel, ám nem értettem, miért is akarna nekem pont ő jót.

-            Mi hasznom lenne belőle? Egyáltalán miért nekem mondja ezt? Miért nem hajtja rá az egyik kis kedvencére? – Bombáztam le kérdéseimmel az urat.

-            A koncert a városban kerülne megrendezésre, gondolom, szívesen látogatna el New York utcáira. Valamint, ha normálisan képes lenne dolgozni, talán állandó munkahelyet is kaphatna a hölgytől. Utoljára, pedig nincs választási lehetősége, mivel jegyei nem túl fényesek képtelen vagyok kezdeni önnel valamit, ha ezt megteszi, nem bukik. – Fejezte be mondandóját a tanár úr.

Elgondolkodtatott, hiszen talán mégis jó lehetőség lenne ezt elfogadni.

-          Mikor?

-          Nyáron. – Kontrázott rögtön.

Elképedtem. Nyáron dolgozni? Na, nem, szó sem lehet róla!                                         

Megráztam a fejem, mire a férfi rögtön érvelni kezdett.

-          Ugyan már, ha most elvállalja, biztosítva vannak a jegyei! – Nézett rám őszintén.

Magam sem hittem el, de végül rábólintottam a munkára.

~ Becka Douson ~

A hangszóró recsegve, de érthetően az igazgatóiba hivatott. Gondoltam megint csak egy verseny vagy az ösztöndíjam ügyében. Teljes nyugodtsággal közeledtem a szoba felé, hiszen tudtam csak jó dologról lehet szó. Az igazgató úr mindig segédkezett, hogy a legjobbat adhassa nekem. Nem vagyok gyakran az irodában, egyedül, ha versenyt nyerek a sulinak vagy, mikor legutóbb az ösztöndíjamról beszéltünk.  Így el is indultam az imént említett hely felé. Sokan felnevettek mikor elsétáltam mellettük, újra megkaptam a ’stréber’ jelzőt is. Nem különösebben érdekeltek az afféle emberek, mivel tisztában voltam vele, hogy a szájukból elhangzott szavak csupán a bennük tomboló irigység szülöttjei. Ezért abban a pillanatban, amikor meghallottam e jelzőket kihúztam magam és lenézően mosolyogva lépkedtem tovább. Megálltam a bizonyos ajtó előtt és jobb kézfejemet kecsesen felemelve kopogtam be az idős úrhoz, aki rekedt hangján behívott.

-                 Szép napot Mr. Bunseet! - Köszöntöttem és a küszöbön állva figyeltem, ahogy szemüvege mögül vizsgálja az előtte heverő dokumentumokat. A bükkfa asztalán rendezetlenül feküdtek személyes tárgyai, melyek között ott volt egy fénykép aranyos feleségéről, gyermekeiről, illetve újszülött unokájáról. Tovább tanulmányoztam a helyiséget és észrevettem, hogy a bézs színű falon szeretett polgármesterünk profilja díszelgett.

-                 Foglaljon helyet Ms. Douson! – Zavarta meg kémlelésem az igazgató úr. Ránéztem, majd követtem utasítását. Figyelemmel kísérte leülésem folyamatát, eközben pedig a kezében elhelyezkedő tollat piszkálgatta.

-                 Ismét verseny lesz? - Találgattam ittlétem okát, de Mr. Bunseet csak megrázta a fejét, majd felállt és sétálgatni kezdett. A karosszékben ülvén államat felszegve néztem ki a tiszta, kétszárnyas ablakon.  A madarak gyönyörűen dalolva röpködtek a fák zöld lombjai között.

-                 Nem lesz semmilyen verseny az érettségik ideje alatt, inkább egy igen fontos feladattal szeretném megbízni önt. – Ejtette ki ajkain a szavakat. Nem volt sok időm bármilyen feladatot is elvállalni, de azért kedvesen meghallgattam ajánlatát.  

-                 Figyelemmel hallgatom uram. – Válaszoltam illedelmesen és lábaimat keresztbe téve vártam a folytatást.

-                 Egy másik gimnázium testvér-programra hívott minket, melyben egy szabadtéri koncertet kell megrendezni két diáknak. – Vázolta fel a tervet, nagy levegő vételek közepette, mivel a sétálgatás megterhelte öreg szervezetét. Ennek következtében visszaült kényelmes bőrszékébe, amely nagyot reccsenve jelezte, hogy túl nagy terhet helyeztek rá.

-                 Értem uram, de nem hinném, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb. – Próbáltam kifogást keresni, hogy ne kelljen részt vennem egy újabb szörnyű koncerten, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy a mai fiatalság nem egy jazz előadásra lenne kíváncsi.

-                 A munka elvállalásával egy kiváló beutalást nyerhetne álmai egyetemére. – Érvelt, azonban látszott, hogy egy leheletnyit idegessé vált, mert nem volt biztos benne, hogy elvállalom. Elgondolkodtam a körülményeken, beleszámítottam minden kis szösszenetet, ami megtörténhet ott. Éppen fel akartam tenni újonnan szült kérdésem, amikor Mr. Bunseet közbeszólt pont a válasszal. – A másik iskolából egy nem éppen kiváló tanuló fog részt venni a rendezvény szervezésében, viszont lesz egy tanult segítségnyújtó dolgozó, akitől bármit kérdezhetnek. Valamint Ő fogja irányítani önöket. – Fejezte be sóhajtva hosszú mondanivalóját és belekortyolt Starbucksos kávéjába, amin meglepő módon a Bunseet felirat szerepelt.

-                 Értem uram, de két diák és egyetlen egy dolgozó szervezzen meg egy nagyszabású koncertet? – Szegeztem rá komplikált kérdésem.

Fáradtan rám emelte tekintetét és újra sóhajtott egyet. Látszólag már elege volt okosságomból.

-                 Nem, Douson. – Mondta lassan, kimérten. – Természeten lesznek ott profi rendezők is, ha probléma akadna. – Tagolta szavait elővigyázatosan és hátradől székében, ami ismét egy nagy recsegést hallatott.

Bólintottam magyarázatára és elgondolkodtam a munkán, hiszen mégis csak nyerhetek vele valamit, azonban semmi kedvem sem volt egy lusta, kevés tudással rendelkező, züllő egyénnel együtt tölteni sokat érő perceim. Viszont mélyebben átgondolva az ajánlatot rájöttem megéri elfogadni, mivel csak néhány napot kell rászánnom az egészre és mégis sokat segíthet az egyetemre való bejutásomon.